A pénzügyi világban elsősorban a számok dominálnak. Csűrhetjük-csavarhatjuk a különböző szakszavakat a lényeg mégis csak az lesz, hogy mennyibe fog kerülni, vagy mekkora nyereséget fog hozni. Éppen ezért bemutatjuk a leghatékonyabb hitel képletét, amellyel sok pénzt kereshetünk.

Ne menjen minden pénzünk a hiteltörlesztésre

Természetesen az első legfontosabb dolgunk, hogy a számunkra leginkább kedvező hitelt válasszuk ki. A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy mindenféle összehasonlítás, és elemzés nélkül besétálunk a számlavezető bankunkhoz, és felvesszük az első ingatlan célú hitelt, amelyet az orrunk elé tolnak. Sok pénzről van szó, ezért legyünk körültekintőek.

És, ha ezzel megvagyunk, akkor tegyük a jó hitelünket még jobbá. Mindössze annyit kell tennünk, hogy megtakarítunk!

Így működik a hitel

A lehető legjobb trükk, hogyha párhuzamosan a hitel mellett megtakarítunk. Ehhez nem is kell nagyon ismerni a hiteleket, és a megtakarításokat sem. Röviden azonban mégis beszéljünk róla.

A hitel esetén, ahogy fizetjük a havi törlesztést, úgy csökken a tartozásunk ez egyértelmű. Viszont nem egyenletesen. Az elején még csak a kamatokat törlesztjük, míg az utolsó törlesztésünk szinte teljesen a tőketartozásra megy és nem a kamatokra. Ha mi lennénk a bank, mi is így csinálnánk, hiszen előbb a nyereséget (kamatot) szednénk be. Ez ad lehetőséget, hogy olcsóbbá tegyük a hitelt.

Párhuzamos megtakarítások

Gondoljunk csak bele abba, hogy míg az egyik oldalon a tartozásunk csökken, addig a másik oldalon a tőkénk növekszik. Éppen ezért amennyiben jól időzítünk, akkor egy jó idejű előtörlesztés esetén sok pénzt tudunk megspórolni.

Nagyon jó megoldások kínálnak számunkra a különböző értékpapírszámlák is, széleskörű befektetési lehetőségekkel.

Emellett ne menjünk el szó nélkül az államilag támogatott lakástakarékok mellett sem. Mindkét megoldás adózási előnyökkel jár. Viszont arra érdemes odafigyelni, hogy jól kalkuláljunk, és jó összegű megtakarítást indítsunk.

Az átgondolt választás sok pénzt érhet számunkra

Nagyon egyszerűen és röviden összefoglalva, ha igazán jól akarunk járni, akkor a hitel mellé indítunk valamilyen megtakarítást is. Teljesen egyértelműen látszik, hogy így járunk a legjobban. Amellett, hogy érzelmileg nagy előny ér bennünket az új lakásba/házba költözés miatt, így még „anyagi örömeink” is lehetnek. Nyugodtan keress fel minket, ha kérdésed van! Mi segítünk eligazodni a hitelpiac rögös ösvényein.