Bár úton-útfélen azt írják, hogy nagyon sok hitelt veszünk fel, azért ebben nem lehetünk biztosak egészen addig, amíg a hivatalos adatok meg nem érkeznek. Viszont most nincs mese, a KSH adati elég egyértelműek. Gyere, tarts velünk és értelmezzük együtt, hogy mi is történik, és hogy jól teszed-e ha most veszel fel hitelt!

A KSH adatok

A Központi Statisztikai Hivatalt, és ennek oldalát talán senkinek nem kell bemutatni. Mi is gyakran megfordulunk itt, és most nagyon érdekes adatokat láttunk meg náluk. Természetesen a hitelezéssel kapcsolatban.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy évtizedes rekordok dőltek meg a tavalyi, 2018-as évben. Az egyik legérdekesebb adat, hogy összesen 108 ezer jelzáloghitelt engedélyeztek a bankok, ami 13%-os növekedés 2017-hez képest.

A kihelyezett hitelösszeg meghaladja a 853 milliárd forintot is, ami a harmadával, vagyis 33%-kal több, mint egy évvel korábban. Ebből az következik, hogy nem csak többet fordultak a bankok felé lakáshitelért, hanem azt is, hogy magasabb összegű hiteleket vett fel a lakosság. És akkor még az építkezési hitelek növekedéséről szót sem ejtettünk.

Adódik a kérdés, hogy van azzal valami probléma, hogy a 2008-as csúcsokat döntögetjük meg?

Miért más most?

Az köztudott, hogy 2008-ban a devizahitel volt a sláger. Hiába mondták az embereknek, hogy figyeljenek oda a svájci frank – forint esetleges árfolyamingadozására, ezzel senki nem foglalkozott, 10-ből 9 ember devizahiteles lett. A többivel mindenki tisztában van.

Most azonban más a helyzet. A gazdasági mutatók rendben vannak. Sőt, már egyáltalán nem kell számolni olyan kockázattal, mint az árfolyamkockázat. Forint hitelt veszünk fel. Mivel szigorú szabályozás van arra, hogy mekkora lehet a havi törlesztésünk a keresetünkhöz képest (JTM), ezért igazság szerint aggodalomra nincsen okunk.

Egyedül arra kell figyelni, hogy várhatóan nemsokára kamatemelkedés lesz. Amennyiben nem fix hitelt választottunk, akkor fel kell készülni, hogy bizony emelkedhet a törlesztőnk. Vagy még időben ki is válthatjuk a változó kamatozást, hosszú kamatperiódusúra. Ehhez kalkulálj egyet a hitel.hu kalkulátorával! Aztán keress fel bennünket! Mi segítünk minden hitellel kapcsolatos kérdésben,